#Csányi Sándor

Csányi: "Kifejezetten bírom a melegeket"

Pár hete kezdték el forgatni a Coming out című filmet, amelyben Csányi Sándor egy szerelmes meleg férfit játszik. A színművész ennek apropóján beszélt az Origónak adott interjújában a homoszexualitásról, a kultúra és a politika viszonyáról, illetve a Thália Színházban betöltött új szerepéről.

hvg.hu


Origo: az OTP megvenné az MKB-t

Az OTP Bank megvenné a negyedik legnagyobb hazai bankot, a német tulajdonban lévő MKB Bankot – írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Origo, amely szerint a felek már csak az ügylet részletein vitáznak. A portál szerint a további lehetséges célpontok között forog a CIB Bank neve is, bár ezek a találgatások nem túlzottan megalapozottak.

hvg.hu

Kínai, vietnami bankot venne az OTP

Távol-keleti befektetéseket is tervez az OTP Bank - mondta Csányi Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint "felmerülhet, hogy nem vásárolunk, hanem bankot alapítunk, speciális termékkel".

hvg.hu

Csányi drága pakkot kapott a Moltól

Összesen 13 500 Mol-részvényt kaptak a Mol Nyrt. igazgatósági tagjai a társaságnál működő részvényjuttatási ösztönző program keretében - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI

„Lehetek én haladó, de nem megyek vele sokra”

Közösségi dolgozóhely és munkaügyi programok segítik a pécsi startup vállalkozásokat, a Pécsi Tudományegyetem pedig egymilliárdos beruházásból létrehozott kutatóközpont révén törekszik az egyetemi kutatások és a tudásalapú ipar helyi összehozására. Bár nagy a nyüzsgés, a kritikus tömeg, avagy szökési sebesség egyelőre gyűlik a feltörekvő pécsi cégek körében.

hvg.hu

Óriási összegen ülnek Csányiék, van miből bankot venni

Az OTP likviditása stabil, a csoport 6,1 milliárd euró likvid tartalékkal rendelkezett március végén – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes kedden. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban korábban azt mondta, az OTP két kivonulni készülő bank megvásárlására készül.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI



Csányi: nem kerültem szembe Simicskával

Független tőle a kormány, és nem kell tőle félteni a demokráciát – mondta Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója az Origónak adott interjújában. Csányi azt mondta, nem mondható Orbán "szövetségesének", és csak korlátozottan tudja befolyásolni a döntéseket, a miniszterelnökkel bár sok mindenben egyetértenek, nem mindig kap lehetőséget arra, hogy elmondja a véleményét.

hvg.hu





Csányi: "nem kívántuk titkolni" Bajnaiék támogatását

"Ezt a támogatást mi nem kívántuk titkolni. Már az első támogatás odaítélésénél felhatalmaztuk az alapítványt, hogy mint támogatót, jelenítse meg az OTP-t a honlapján, tehát ha figyelmesebbek, akkor talán korábban is kiderült volna, hogy támogatjuk a Haza és Haladás Alapítványt" – nyilatkozta egy más témában tartott sajtótájékoztatón az OTP-vezér.

MTI



Csányiék cége díjat kapott

Kiosztották a Magyar Állattenyésztésért, és a Magyar Növénytermesztésért Termékdíjat. Az elismerést a Csányi Sándor OTP-vezér családja által irányított Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. és egy másik cég, a Vet-Nutrition-Consulting Kft. érdemelte ki.

MTI